>Kapcsolat - http://www.layakriya.hu

László András

Līberālismus contrā Lībertātem

 

 Az embernek a szabadsághoz való viszonyát, a személy és az alany közötti viszony határozza meg. Ez azt jelenti, hogy minél inkább a szellem dominál egy ember lényében, vagyis az aktusban lévő szubjektum, a „subiectum in actu”,  annál magasabb és teljesebb a szabadság foka, és hogyha az alany teljesen önmagában van, akkor a szabadság abszolut és végtelen. Minden egyéb állapot, a szellem intenzitásától, a szellem tudati intenzitásától függ. Ennek megfelelően, az, ami az emberben, mint alanyhordozóban nem tudatos, az eo ipso nem lehet szabad, és amit a nem tudatos egy ellenreguláció értelmében meghatároz, az a szabadsággal lényege szerint szembenáll. Különbözik attól, távol van attól, és szembenáll azzal.

A szabadsággal kapcsolatos állásfoglalások éppen ezért általában teljesen hibás vágányokon haladnak, miután az ember szabadságát, az általánosan ismert emberi lény, mintegy átvitt értelemben vett mozgáskorlátozottságával, vagy mozgásbeli, akcionalitásbeli szabadságával  hozzák összefüggésbe. Tehát nem arról van szó, és sohasem lehet arról szó, hogy akár az egyes ember, akár egy emberi gremium, egy emberi kollektívum aszerint lenne szabad, hogy megteheti, vagy megteszi mindazt, ami benne tudatilag valamilyen értelemben és valamilyen irányból aktualizálódik.

 Mert az, ami a tudatban mint szándék megjelenik, az  az esetek túlnyomó többségében alsó erő, átvilágítatlan erő, heteron erő, nagyon nagy mértékben idegen, és tapasztalhatatlan erő a maga mivoltában, amely csak, mintegy eredményeiben és végkifutásában válik tapasztalhatóvá. És aki ezek szerint él, korlátozás nélkül, feltételezett korlátozás nélkül, az még messzemenően nem szabad, hiszen az emberben lévő tudattalan heteron, thateron, az ami leginkább megbénítja, leginkább bilincsbe veri az embert, és e bilincseknek meghatározó és reguláló, ellenreguláló hatókörén belül, mozgatja azt, aki esetleg szellemi vakságából kifolyólag, ezt összekeveri és összetéveszti a szabadsággal.

A liberalizmus, egy olyan, elsősorban filozófiai vagy filozófiailag meghatározható szemlélet, amely tulajdonképpen az ember szabadságára alapozza elveit, de nincs tisztában azzal, hogy mi az emberi szabadság, és a szabadságot elsősorban az elvek szabadságában és az elvek szabad kinyilvánításában látja.

Először is meg kell vizsgálnunk ezt, mint szemléleti módot olyan értelemben, mintha jóhiszeműen közelednénk, egy jóhiszemű világnézethez. A szabadság mint mondtam alapvetően szellemi,  és  szellemi szabadságon kívül, a szellem szabadságán kívül, a szabadság nem is értelmezhető. A szabadság lényege egy olyan autonomia, amely a tudat, alanyi tudat autonomiája, amikor az alany önmagát, önmaga elvei szerint határozza meg, önmaga elvei, alapvető principiumai alapján határozza meg létét, a cselekvési módot, és ezt szabadon és korlátozás nélkül, mert minden hatalmat birtokol, végre is tudja hajtani. A konkrét emberi létformában ez a szabadság általánosan így nem nyilvánul meg, a szabadság tehát nem teljes szabadság, de a szabadság sohasem a rabság hiányát jelenti, azon mindig túlemelkedik, tehát önmagában a szabadságnak akkor is van értelme érvénye és léte, ha a szabadság nem teljes. A szabadság mindig elvileg többet jelent a korlátozás és a korlátozottság hiányánál.

A liberalizmus mint elv, a szabadság igenlésén, és a szabadság forszírozott igenlésén alapul, de nem veszi tekintetbe azt, hogy egy ember, vagy több ember, milyen mozgatók alapján értelmezi, érti, érzi, határozza meg a saját szabadságát. Ha a szabadság az ösztönök felszabadítása, akkor tudnunk kell, hogy itt szabadságról szó sincs, és szó sem lehet.

Szó sem lehet, mert az, ami ma ösztön, az valamikor archaikusan prehisztorikusan, nem is a történeti idők dimenzióinak a keretében, akarat volt.  Autonom akarat. Az autonom akarat elveszítése, és ösztönné degradálódása azt jelenti, hogy itt az alany szerepét egy olyan idegen, más, az alanyiságtól eltávolított erő irányítja és mozgatja, egy olyan autontól elválasztott erő mozgatja, ami ugyan a maga első és végső lényege szerint maga is auton, de fel nem ismert auton, és a  fel nem ismert auton mint heteron valóság, hatalommal rendelkező valóság, és ez a hatalommal rendelkező valóság mint egy ál alany mozgatóvá válik, és a lélek felé, a szellem által bevilágított lélek irányába impulzusokat és erőket közvetít, amelyek megjelennek a lélekben, a tudat szellem által bevilágított lelki terében, és ilyen módon az embert ezek mozgatni képesek.

Alapvetően téves, ha közönségesen azt gondoljuk, hogy egy emberi létező, minden külső, vagy úgynevezett belső korlát nélkül, amikor önmaga īnstīnctuālis kiélését véghezviszi, akkor szabad. Alapvetően téves, mert a szabadságot és a nem szabadságot, a korlátozottságot, nem csupán olyan kritériumok szerint határozható meg, hogy valamilyen korlátozás érvényesül, vagy nem érvényesül, hanem tudnunk kell azt, hogy minden heteron vezérlésű benső folyamat, önmagában minden korlátozás nélkül sőt méginkább akkor, hogyha korlátozatlan, magát az alanyt, az alanyi létet, az embernek mint alanyhordozónak a létét korlátozza.

Az ismeretlen erők a bilincseinél súlyosabb és bénítóbb bilincsek nincsenek. Éppen ezért, ha a szabadságot nem a szellem oldaláról értelmezzük, nem a szellem oldaláról definiáljuk, nem a szellem oldaláról emeljük piedesztálra, akkor a szabadság ellenében teszünk valamit. Ha az ember számára egy szabadságot jelölünk meg, és ezt erőltetve tételezzük, és egy erőltetett forszírozott igenlése megy végbe a szabadságnak anélkül, hogy a szabadság alapvető kritériumát meghatároznók, akkor ez ugyanolyan természetű, mint az a humanizmus, ami csak emberi rendű keretek között akarja az ember problémáit megoldani, vagy az a tolerantizmus amely a szükséges és elengedhetetlen tolerancián túlmenően minden erő irányában enged és mindent eltűr, vagy az a pacifizmus, amely akár a sötétség győzelmét követő békét is elfogadja, és nem csak a fény győzelmét követő békét, tehát amely mindenáron valamit véghez akar vinni, anélkül, hogy tisztázná azt, hogy amire törekszik, az milyen irányból valósul meg.

E liberalizmus mint filozófiai és ebből deriváltan társadalmi politikai szemlélet azért nem fogadható el, mert nincs tekintettel a szabadság voltaképpeni alapjaira, arra, hogy mit jelent és mi határozza meg, milyen irányból érkezik a szabadság és minek a felszabadítása. Az alany tiszta aktuális érvényesülése, az auton szellemi szabadsága, vagy valamilyen idegen erő szabad betörése a szellem által bevilágított lelki tudatba. A sötét korban, és ez a sötét kor erőteljesen és egyre erőteljesebben érvényesül, nyilvánvaló, hogy az alsó és külső és idegen és megrontó és alászállító verziók mindig sokkal inkább érvényesülni tudnak, mint a magasabb és felsőbb és bensőbb és centrumból kiinduló verziók, éppen ezért jelenleg, a filozófiai liberalizmus kimondottan a sötét erők felébredésének kedvez. Tehát szabadságot mindenáron, de ez valójában a sötét erőknek fog kedvezni. 

Ehhez még hozzátehetjük azt, hogy a politikai síkon megnyilatkozó liberalizmus, még csak nem is ez, mert itt egy jóhiszeműen kezelt, és jóhiszeműnek feltételezett liberalizmusról volt szó, és erről is megállapíthatjuk, hogy dominánsan szinte kizárólag a sötétség szolgálatában áll. Ehhez tegyük hozzá, hogy in concreto a liberalizmus, amikor egy politikai-társadalmi síkon jelenik meg, nem jóhiszemű, kifejezetten rossz-szándékú és rosszhiszemű, kifejezetten bizonyos erők és bizonyos körök által meghatározott és a sötétséget reprezentáló szabadság értelmében szabaddá kíván és akar tenni mindent, ami ezeknek a köröknek, ezeknek a sötét erők által vezérelt köröknek megfelel, de semmit nem akar szabaddá tenni, ami ezen sötét impulzusok által vezérelt körök számára nem kedvezőként nyilvánulhatna  meg. Tehát ez még rosszhiszemű is, a szabadságot erősen leszűkíti, megfelel és korrespondeál az előbb felvetetteknek, vagyis az alacsonyrendű erőfelszabadítást nevezi szabadságnak, és azt is különböző érdekeknek rendeli alá.

Éppen ezért a liberalizmus, amivel elsősorban szembenáll, az maga a szabadság. Azért adtam ezt a címet a mai előadás témájának, hogy līberālismus contrā lībertātem, mert a liberalizmus mindenekelőtt a szabadság ellenében működik. Az emberi szabadság ellen működik, az ellenében működik, hogy a személyben megnyilatkozó alanyiság önmagát visszavezethesse önnön tiszta alanyiságához. Ez a filozófia feletti realizáció vonatkozásában metafizikailag meghatározott līberālismus - libertās viszonynak az értelme. És azután az összes derivátumban, legyenek azok a derivátumok, úgymond a szellem szabadságára, úgymond a világnézetek szabadságára vonatkoztatva -- ezek azt jelentik, de történetileg is mindig azt jelentették, amióta ez felvetődött először, hogy a vélemények szabadon nyilvánuljanak meg, az soha nem jelentett mást --, mint a szellemellenes és destruktrív vélemények szabad megnyilvánítását. Soha nem jelentett ezen kívül semmit. Ezt történetileg ki lehet mutatni, hogy mindig ezt jelentette, és mindig erre vonatkoztatták, és ha ez felmerült, akkor soha mást nem jelentett.

A szabad vélemény, valamikor azt jelentette, hogy jelentsék ki azt, tegyék nyilvánvalóvá, mindenki előtt, hogy nincs Isten, meg nincs hallhatatlan szellemi lélek, meg nincs spirituális fennsőbbség, meg nincs igazi, érvényes, és dignitást érdemlő rend. Ezek voltak a nagy szabad eszmék.

Egy olyan aerában, amikor az elsötétedést felvilágosodásnak nevezik, a felvilágosodás korának nevezik, mert ki lehet mondani felvilágosult módon, hogy nincs hallhatatlan szellemi lélek, hogy önnön lényemnek, létemnek, életemnek semmi azt megelőző és azt meghaladó alapja és célja nincs, és ezt az ember egy konszenzus alapján a világossággal hozza összefüggésbe, messzemenően jellemző erre az aerára. Nemcsak a sötétséget érvényesíti, hanem a sötétséget fénynek nevezi, és a fényt sötétségnek. A rabságot, az alacsonyrendű érdekek által cenzúrázott elvek felszabadítását, ezeknek az elveknek a szabad, úgymond szabad érvényesítését nevezi szabadságnak. Viszont ez a liberalizmus, amely egyébként tolerantista is természetesen, végképp nem tolerálja, ha valaki, a szellem értelmében, a szellem oldalán, a rend oldalán az isteni hierachikus gradualitásnak megfelelő világot akar, és világot tételez, és egy ilyen világnak az igenlése megy végbe, akkor azonnal megszűnik a tolerantizmus és minden tolerancia, és azonnal megszűnik minden fajta liberalizmus, és ezeket a véleményeket már nem lesz szabad kinyilvánítani. Ezek ellen a vélemények ellen fel kell lépni. A sötét korszak, nemcsak sötétséggel manipulál, hanem éppen ezekkel a felcserélésekkel.

Amikor sötét középkorról beszél. A középkor talán elhomályosult volt az ókorhoz képest, de az újkorhoz, és főleg a legújabb korhoz képest, hallatlanul fényteljes korszak volt. Amikor renaissancenak, újjászületésnek nevez valamit, ami tulajdonképpen egy pusztulási folyamatnak a kezdete. Amikor reformációnak nevezi azt, ami az eredeti formák, az igazi formák teljes elveszítésével kapcsolatos, és humanizmusnak nevezi azt, ami bár emberi rendű eszközökkel próbálja az ember problémáit, az ember nagy sorskérdéseit megoldani, de az ember ellenében teszi ezt. Ez a humanizmus ebben a korban, ennek a kornak a szóhasználata szerint.

És a legnagyobb-fokú elsötétedés, amikor az ember önnön lényétől idegenedik el. Itt nem arról van szó, hogy egy külső Istent megtagad, hanem arról, hogy önmaga létének, lényének, isteni alapjait tagadja meg, önmaga lehetőségeit tagadja meg. Önmaga szűkre szabott, de még mindig meglevő lehetőségeit tagadja meg, és ezt a kort, a fény korának, a felvilágosodás korának nevezik.

Az ember számára legfontosabb feladat, hogy átértékeljen mindent, mindent a világon, ami körülveszi őt, hogy átértékelje azt, amit csecsemő korától felnőtt koráig hallott, amit otthon és az iskolában és a munkahelyén és a környezetében, amit hall, és amivel körülveszik, és amivel meghatározták a nézeteit, ezeket nézeteit számolja fel. Alig-alig marad valami, amit nem kellene, egyenesen a pusztítás értelmében megszűntetni. Szinte semmi.

Szinte kivétel nélkül azok az igaz elvek, amelyek ellenében az egész világ működik, és azok a sötétség elvei, amelyek szerint a világ általánosan meghatározódik, és ami szerint a világ jelenleg meghatározódik, liberalizmussal, egy rosszhiszemű liberalizmussal átitatott korszakban. Ahol szabaddá van minden téve, noha erről szó sincs, és ahol a szellem elveit kifejezetten nem tiltják (időnként kimutatható az is, hogy kifejezetten is tiltják), de minden eszközzel, minden lehetőséget felhasználva azokat az elveket hagyják érvényesülni, amelyek a sötétség szolgálatában állnak, vagy közvetve, de inkább közvetlenül, vagy gyengén, de inkább erősen és egyre erősebben.

 Mindent revízió alá kell vetni, és jóformán mindent el kell utasítani, amivel az embert, szellemileg, de esszenciálisan a szellem ellenében körülvették. Mi messzemenően és végtelenül a szabadság igenlésének az oldalán állunk. Mi a végtelen és abszolút szabadság tételezését és igenlését fogadjuk el, és ezt tekintjük egyedül jogosultnak, de ennek semmi köze, ahhoz a torz degenerált szabadságfelfogáshoz, amit a filozófiai és főként a politikai liberalizmus hirdet. Ezek, amiket elmondok, ezek valóban szabad elvek, és ezeknek semmi közük a szabadelvűséghez.

A politikai társadalmi síkra átvitt liberalizmus, hogy rosszhiszeműségét még jobban aláhúzzam, egyébként erőteljesen egy tiltás és elfojtás mellett álló, egy tiltás és elfojtás értelmében működni kívánó szemlélet. Erőteljesen a tiltás oldalán áll, erőteljesen az elfojtás a megbénítás, az elhallgattatás oldalán áll. Minden olyasmit el akar hallgattatni, ami bármiféle értelemben eltér azoktól az elvektől, amely elveket a liberalizmus hívei, a liberalizmus kritériumaiként, rosszhiszeműen, sötét szándékok által vezérelve meghatároznak. Tehát nemcsak magas, igen magas szempontokból, egy elfojtó és szabadságellenes irányzat, hanem a legközönségesebb, legkonkrétabb legáltalánosabb értelemben is.

A tradicionalitás radikálisan liberalizmus ellenes, mert a tradicionalitás radikálisan a szabadság oldalán áll. A szabadság oldalán, de nem a sötétség felszabadításának oldalán, hanem a létnek, az abszolútumba visszavezető univerzális és szellemi felszabadításának az értelmében akar, kíván szabad lenni, ezt a szabadságot fogadja el, ezt tekinti szabadságnak, ennek az oldalán nyilatkozik meg.

Igen a szabadságot, a libertāst mindenek fölé kell emelni. A szabadságot, a tudatosságot, az akaratlagosságot, a spirituális hatalmat, az alany mindenek-feletti szupremáciáját és uralmát. A rendet, a rendezettséget. Amely a szabadság megvalósításának a feltétele.

A sötét erők örvényeiben, a szabadság megvalósításának a lehetősége, megközelítőleg nulla. Azok az emberi szinten megnyilatkozó erők, amelyek általában formálják a világot, általában formálják az emberi létet, nem az ember érdekében működő erők, ezek emberellenesek. Emberellenesek, tudatosságellenesek, szellemellenesek szabadságellenesek. Minden általánosan felvetett szabadságeszme a maga mivolta szerint, mindig és elsősorban az igazi szabadsággal szegül szembe.

Több ízben beszéltem már arról, hogy milyen nevetséges és szánalmas, amikor valaki azt mondja, hogy azt csinál, amit akar. Ezen az értendő, hogy ő a benne lévő tudattalan erők szabad kiélését tekinti annak, amit akar. Ebben az, amit akar, jóformán nem is jelenik meg. Akarni, és szabadon akarni, és szabadon cselekedni. Ezt csakis a középpontból lehet a subiectum in actuból, az aktusban, az önmagát tételező alanyból, vagyis a szellemből. Ez a szellem, amikor saját szabadságát valósítja meg az által, azon keresztül, hogy minél inkább önmaga, és ezt, hogy valóban érthető legyen, egyes szám első személybe kell transzformálni, és azt kell mondani, ha teljesen én magam vagyok, akkor végtelenül és abszolút értelemben szabad vagyok. De ha bennem, valamilyen idegen erő működik, a tudattalan energiák, erők, mozgatók, tapasztalhatatlan uralma érvényesül, akkor szabadságról, mindazon terrénumon belül, ahol ez érvényesülni tud, nem lehet beszélni.   Ez individuumra is, kollektívumra is egyaránt érvényes, a szabadság a szellem oldalán van, a szellem a szabadság oldalán, ez a kettő elválaszthatatlan egymástól, és nem szabad szellemről nem lehet beszélni, és olyan szabadságról sem, amely nem szellemi értelemben valósul meg.

Szellem, nem végtelenül finomított anyag, hanem subiectum in actu, az alany aktusban, az alany öntételezésében, és minél inkább öntételez, és minél inkább alany, és minél inkább ebben jelenik meg, annál inkább szellem, és a szellemnek ez az értelme és lényege. A szellem más oldalról fény, ez világítja be azt a tudatot, amit létrehoz, lelki tér.

 A lelki teret a szellem valósítja meg önmagából és önmagában, és ezt világítja be, és vagy minden a szellemből következik, és akkor a szabadság teljes, vagy nem minden, akkor a szabadság szintén valóság, de azokon a területeken, ahol az átélés szempontjából nem érvényesülhet, ott valamilyen idegen erő működik, és az idegen erő felszabadításának a szabadsága voltaképpen nem szabadság, és az idegen erők felszabadítása, mindig a szabadság ellenében működik, erősebb kötöttséget teremtve, minden más külső és belső kötöttségnél.

Éppen ezért, mert egy szabadság forszírozó szemlélet a liberalizmus filozófiai, és jóhiszemű értelmében is, mert mindenáron szabadságot akar, nem nézi, hogy ez a szabadság milyen eredetű, és mert a sötétség felszabadulásának az esélyei a sötétség korszakában mindig mérhetetlenül nagyobbak, mint a fény uralmának a szabad érvényesülése, ezért a liberalizmust minden szinten, a fiozófiai, a maga jóhiszemű felfoghatóságában is, de politikai, társadalmi és igen rosszhiszemű verzióiban is, el kell utasítani.

A metafizikai tradicionalitáson alapuló létszemlélethez, a liberalizmus elutasítása organikusan hozzátartozik. Enélkül, nem lehet tradicionalitásról beszélni a szó szigorú értelmében, nem lehet metafizikai tradicionalitásról beszélni, nem lehet a fény igenléséről beszélni, úgy, hogy a sötétséget emellett fel akarjuk szabadítani, vagy akár nem akarjuk felszabadítani, de engedményt teszünk ilyen kísérleteknek.

A spirituális rend korlátoz. De a spirituális rend az abszolút szabadság megvalósításának az érdekében működik, és ennek érdekében korlátoz. Ez a korlátozás, nem a sötétség erőinek a korlátozása, nem azoknak az oldaláról kiinduló korlátozás, hanem éppen ezeknek az erőknek a fékentartása.

Az az ember, aki egy benső utat követve, egy igazi szakrális aszkézist követve önmaga transszmutációján dolgozik, az az ember a szabadságért teszi meg azt, amit megtesz. Önmagáért. Az önmagának, önmagába való redukciójáért, a szabadságért. És ezenközben aszketikus mozzanatokként, önmagát, de az önmagában működő idegen erőt, a heteron erőt igenis korlátozza. A szabadság megvalósításának az érdekében korlátozza, féken tartja, keretek közé szorítja, csökkenti, megszűnteti.

A szabadságnak és a szabadság megvalósításának ez az értelme.

Itt még egy összefüggésről beszéljünk. A szabadsággal és a bilincsek széttörésével kapcsolatban a tradicionális  felfogás, szimbolikus összefüggésekben is állást foglal. Kétféle szolga van ( ezt a szót használom, mert a félelmetes magyar rabszolga szó, a vészjósló rabszolga szó a magyar nyelven kívül teljesen ismeretlen ebben az élességben). Tehát kétféle szolga van. Az egyik, aki sui generis szolga, aki lénye szerint, genuin módon az, és ha ez fellázad, és széttöri a bilincseit, ez a bilincsszéttörés illegitim. Ha az, aki lénye szerint nem szolga, és lénye szerint szabad, és lénye szerint az uralkodói mentalitást reprezentálja, ennek fel kell lázadnia, ennek szét kell törnie a bilincseit, és ez a lázadás és ez a bilincsszéttörés legitim, és spirituálisan elismerhető.

Minél inkább szellemi valaki, valami annál több köze van, és annál több legitim köze van az igazi szabadsághoz. A sötét erők reprezentációja, a sötét erők felszabadítása olyan, mint egy árvízvédelmi gát lerombolása, olyan, mint a szennyes áradatok korlátlanná válásának a lehetővé tétele. Éppen ezért a szabadság oldaláról ezek nem értelmezhetők. A szabadság az autonomiát feltételezi. De a szabadság nem az ösztönök heteronomiája, amit autonomiának nevezünk, az autonomia a szellem autonomiája, az auton autonomiája. A sötétség heteronomiáját lehet autonomiának nevezni, de ez, amellett, hogy a szabadság ellenében működik, mint megfogalmazás is, de különösen, mint gyakorlat, az értelem, és a logonom atonomia ellen működik

 Mert az autonomia egyszersmind logonomia is, a logos uralma, az auton uralma, a szellem uralma, az értelemfeletti értelem uralma. Az értelem uralma az értelem alatti felett.

Ezek mind a szabadság vonatkozásában felvethető fogalmak és értékek és értékrendek.

Mi mindig a szabadság mellett foglalunk állást, de mindig, és kizárólag, csak az igazi szabadság,  a lībertās mellett. És a lībertāst meg akarjuk védeni a liberalizmustól. Meg akarjuk védeni az álszabadságtól. A sötétséget felszabadító „szabaság-elvektől”. Egy offenzívától, ami a heteron a sötét heteron, a heteron sötétség felől érkezik. Egy támadástól akarjuk megvédeni. A Szabadságot, Önmagunkat, Önmagamat, az Alanyt.

fel

vissza